Több állat hiányos iratokkal érkezett, öt zebrára nem kértek veszélyesállat-tartási engedélyt, és a nyilvántartásban csak tíz ...
A volt kulturális és innovációs miniszter a választás előtti napokban és a Fidesz veresége után is több milliárd forint ...
A Legfőbb Ügyészség szerint ez egy informális tájékoztatás, egyéni következtetés és vélemény volt, amelyet címzettként a ...
Sopronból és Kőszegről érkezett bejelentés, hogy érezték a földmozgást. A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet ...
Kerületi ultimátum az új Hős utca ügyében. Ultimátumot adott a XIII. kerület a fővárosi önkormányzatnak, a BKM-nek és a ...
Az ország délnyugati részén található Gironde megyében csütörtökön csaknem 5 ezer hektárnyi terület égett egy gyorsan terjedő ...
A volt védelmi miniszter leszögezte: csak korábbi posztjára visszatérve tudja megvalósítani a hadsereg reformjára vonatkozó ...
Néhány városban a megújulással magyarázza távolmaradását az ellenzéki párt. A Fidesz több olyan időközi önkormányzati választáson sem állít jelöltet, amelyeket a következő hetekben rendeznek meg, közt ...
Lenny Joseph, a zöld-fehérek – Haiti válogatottjával a futball-világbajnokságot is megjárt – csatára két gólt is rúgott a ...
A miniszterelnök és a kancelláriaminiszter két napon belül már a második olyan személyiséggel beszélgetett, aki kapott ...
Két barna mókus kergetőzik vagy bújócskázik a fán: pillanatnyilag nem tudom eldönteni, mert miközben szaladnak ide-oda az ...
Egy hónappal ezelőtt Marc Bloch hamvait jelképesen elhelyezték a párizsi Panthéonban (azért jelképesen, mert a család ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results